2011. március 2., szerda

A muránói üvegfúvó

Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó

Ha őszinte szeretnék lenni, a borítója fogott meg igazán elsősorban. Persze a történet is ígéretesnek tűnt. Egy jó darabig ott csücsült a listámon, és agyaltam vajon elolvassam-e. Úgy gondoltam ez a párbaj elég inspirációt ad, hogy nekikezdjek. És nem bántam meg. Egy élmény volt. Nem jártam Velencében még soha, de egy kicsit sikerült megismernem a könyv által.

SZERETET, IRIGYSÉG, ÁRULÁS

Ez a három szó jut először eszembe, ha a könyvre gondolok.
Az emberek mindig is irigyek voltak, alaptermészetüknél fogva. Bármit képesek voltak azért megtenni, hogy ők jobbak legyenek másoknál. Nem volt ez másként a XVII. században sem.
Franciaország és Olaszország folyamatos harca, hogy minél fényűzőbb legyen a másiknál nagyban befolyásolja ezt a történetet is.

A történet egy harmincas évei elején járó londoni nőről, Noráról szól, akinek tönkrement a házassága. Mikor meglátja volt férjét annak új terhes élettársával, teljesen maga alá kerül. Hogy sikerüljön továbblépnie arra az elhatározásra jut, hogy szülővárosába, Velencébe költözik hátrahagyva egész addigi életét.
Nem térképek és útikönyvek segítségével szeretné felfedezni a várost, hanem hagyja, hogy az mutassa meg magát. Eközben megismerkedik Alessandróval, aki nyomozónak tanul.
A férfi olyan, „mint aki egy festményből lépett ki”.
Velencébe kerülve, minden álma, hogy őse, Corradino Manin, a híres muránói üvegfúvó nyomdokaiba lépjen. Imái meghallgatásra találnak. Nora ellátogat egy fornacéba*. Mikor kiderül kinek a leszármazottja, és tehetségét is megcsillogtatja, felveszik. Úgy érzi ennél boldogabb nem is lehetne. Majd egyetlen kijelentésével egy interjú alatt önmaga vet véget ennek az idilli életnek.

-         Azt hiszem mindannyian fenntartással fogadták a Manin-kampányt. De végül is, ha sikerül, abból mindnyájunknak előnye származik majd.
-         És Önről vajon hogyan vélekednek? – 
      Vittoriát* nem lehetett eltántorítani. – Barátok?
-         Ezt inkább tőlük kéne megkérdeznie.
Vittoria halványan, de annál alattomosabban elmosolyodott.
-         Talán meg is fogom.

Leonora megszállottan kutatni kezd Corradino után. Nem akar hinni a napvilágra került pletykának. Minden áron tisztára akarja mosni őse illetve saját nevét is.
Vajon sikerül neki? Megtalálja a boldogságot Velencében?
Ha kíváncsiak vagytok rá, olvassátok el, én ajánlom mindenkinek.

Számomra a legfontosabb mondanivalója, hogy az ember bármire képes azért, hogy megvédje, azt akit igazán szeret. Akár az élete árán is.

* az a hely, ahol az üvegtárgyakat készítik (olasz: kemence)
* újságíró a történetben

7 megjegyzés:

  1. Jó lett drágám, nagyon szépen fogalmaztál és minden benne van, ami egy ajánlóban benne kell hogy legyen, nekem nagyon tetszik :). Hajrá kicsim!

    VálaszTörlés
  2. Érdekes. Sose tudtam elképzelni, hogy lehet jó könyvet írni ilyen dolgokról, mint az üvegfúvás, ami azért főként a kinézetével szokott hatni az emberekre. De ezek szerint lehet. :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem legalábbis tetszett, pedig nem szoktam ilyen jellegű könyveket olvasni :)

    VálaszTörlés
  4. Egyszer 14 évesen volt szerencsém eljutni Velencébe, azóta szeretnék visszamenni oda, mert nem nagyon hiszem, hogy van még egy olyan város a világon, mint Velence. :) Szeretem az olyan regényeket, amikben benne van az adott város hangulata, és az alapján, amit leírtál, ez is ilyen regény lehet. Megjött a kedvem az elolvasásához a bejegyzésedtől :)
    Egy kérdés merült csak fel bennem: Ez a sztori a mai világban játszódik? Mert korábban azt hittem, hogy nem, de most már úgy tűnik, hogy igen.

    VálaszTörlés
  5. Először is örülök, hogy kedvet kaptál hozzá. A mai világban is játszódik, de párhuzamosan ismerjük meg Corradino Manin életét is. Gyakorlatilag két történetből áll a könyv.

    VálaszTörlés
  6. Áh, értem, ez érdekesen hangzik :)

    VálaszTörlés