Lisa Kleypas: Légy az őrangyalom
Vivien Duvallra Anglia leghírhedtebb kurtizánjára holtan találnak a Temze partján egy hideg éjjelen. Legalábbis azt hiszik mindaddig, míg a legendás nyomozó Grant Morgan a helyszínre nem érkezik. A nő csodával határos módon életben marad. Minden jel arra utal, hogy valakinek szándékában állt megölni. A férfi saját házába viszi, míg fel nem épül, és titokban tartja, hogy a gyilkossági kísérlet balul sült el. A férfinak és a nőnek közel sem felhőtlen a múltja. Grant a büszkeségén ejtett csorbát akarja megbosszulni, melyről Vivien tehet. A férfi elszántan nyomoz az ügyben. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a vörös hajú szépség semmire sem emlékszik korábbi életéből. Grant minél több időt tölt a nővel, annál inkább nem azt a kegyetlen, hiú nőt látja benne, mint akit korábban. Nem tudja mire vélni a hirtelen változást, még az is megfordul a fejében, hogy Vivien ismételten csak játszadozik vele, és nem is vesztette el emlékezetét. A nő személyiségének minden apró részletében történő változás összezavarja Morgant. Minden, amit Vivienről tudott a szöges ellentéte volt annak, amit tapasztalt. Mivel a nyomozás elég lassan halad, Grant úgy dönt, hogy Vivient a nyilvánosság elé viszi, így csalogatja elő a tettest.
„Hanem minden férfi és nő életében vannak pillanatok, amikor a körülmények sebezhetővé teszik, és Viviennel most ez történt. Valóban elvesztette volna az eszméletét, vagy csak színlel? És ha tényleg nem emlékszik semmire… Akkor megfosztatott minden védelemtől, sérelemtől és tettetéstől, ami a felnőtt embereket megakadályozza, hogy valódi önmagukat mutassák a másiknak.”„Arra kér, hogy jelenjek meg az emberek előtt – folytatta Vivien feszengve – És nem csak így, egyszerűen, hanem egy nagyszabású bálon, hogy egész London megtudja, életben vagyok. Ezzel legalább tízszer akkora veszélybe kerülök, mint most.”
„A rövid úton hazafelé Vivien az ölében tartott levelet bámulta, és ujjai hegyével simogatta a női kéz írta sorokat. V. Devane… A név nem hagyott nyugtot neki. Oly sok minden máshoz hasonlóan ismerősnek tűnt, de nem hívott elő emlékeket. V. Devane…”
